Kárpát-medencei imanap 2011-ben is[2011-11-28]A Kárpát-medencei református nőszövetségek december 4-én rendezik meg a már hagyományosnak számító imanapjukat. Az idei év liturgiáját a Kárpátaljai Nőszövetség állította össze.„Magyar népünk, nemzetünk legfájdalmasabb szenvedése éppen a szétszórtság, feldaraboltság. Ebben a szenvedésben az egyetlen gyógyulási lehetőség a közös imádság, melyet célul tűzött ki a Kárpát-medencei református nőszövetség 2005-ben” – véli Pocsai Ibolya, a Kárpátaljai Nőszövetség elnöke. Azóta minden évben más-más országrész és egyházkerület – 2006-ban Dunántúl, 2007-ben Erdély, 2008-ban Tiszáninnen, 2009-ben Horvátország, 2010-ben a Tiszántúl – mutatkozott be, hívott hálaadásra és könyörgésre. Az idei imafüzetből a Kárpátaljai Református Egyház történetét ismerhetik meg. „Az imádkozás lehetősége csodálatos kincs! Imádkozni lehet az élet minden helyzetében: hálaadással, magasztalással, könyörgéssel, bűnbánattal kegyelmet kérve önmagunknak és a ránk bízottaknak!” – írja köszöntőjében Zán Fábián Sándor. „Imádkozni hittel és alázattal sosem hiábavaló. Ígéretünk van, hogy a buzgó, hittel elmondott imádság meghallgatásra talál” – teszi hozzá a kárpátaljai református egyház püspöke, ezzel buzdítva mindenkit, hogy csatlakozzon a kezdeményezéshez. Sursa: www.Reformatus.ro Contor Accesări: 1274, Ultimul acces: 2026-08-16 05:46:55
|
Timp total: 0.03s...
[]:1